RÉGÉSZET

A kiállítás régészeti részében a történeti értelemben vett Hajdúság területének több mint 5000 éves időszakát (Kr. e. 4000 - Kr. u. 1241) érintve kívánunk bemutatni négy jelentős ásatást és egy, Hajdúböszörmény város nevéhez és területéhez kapcsolódó, „bronzkincset". A történetiséget itt az öt leletegyüttes időrendbe állítása jelenti:

I. terem       késő neolitikum (Kr. e. 4000-3500)                      - település

II. terem      kora és középső rézkor (Kr. e. 3500-2700)         - temető

Folyosó      késő bronzkor (Kr. e. 1200-900)                          - raktárlelet

III. terem      honfoglalás kora (Kr. u. 895-1000)                      - település

                  kora Arpád-kor (Kr. u. 1000-1241)                       - temető

IV. terem    kora Árpád-kor (Kr. u. 1000-1241)                      - település

Az bemutatott leletegyüttesek egybetartozását egyrészt az a tény jelenti, hogy egy nagyobb szabású ásatás keretében kerültek a felszínre - illetve a bronzkincs esetében is nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy egy helyen találták annak darabjait -, másrészt egy adott történeti időben élt emberek életének és kultúrájá­nak egy jellegzetes emlékegyüttesét (telep-temető) láthatjuk bennük. Folyamatos kép helyett inkább egy-egy időszak jelenlétének kulturális sokszínűségét kívánjuk bemutatni, helyet hagyva az ásatást és a leletek tudomáynos feldolgozását végző régész és az előkerült tárgyakkal foglalkozó restaurátor munkájának bemutatására. A fent említett öt leletegyüttesen kívül szerepel még a kiállításban egy szarmata amfora Hajdúvidről, és a vidi pusztán az Erdős tanya mellől előkerült honfoglaló lovassír rajza és mellékletei. Ez utóbbi jól beilleszkedik a III. terem anyagába és korába. Az 1926-ban feltárt sír két aranyból készült szemfedő lemeze különös jelentőséggel bír: a magyar hitvilágnak az Ural vidéki őshazáig visszakövetkeztet­hető, ugor eredetű eleme ez a temetkezési szokás. Az 1971-ben előkerült amfora Kr. u. 200 körüli időből való. A rómaiak limensen kívüli kereskedelmi kapcsola­tainak területünkről előkerült e reprezentáns darabját azért emeltük ki az első terem bejárata elé, mert úgy gondoljuk, hogy a látogató számára a bevezető szöveggel szemközt „előjelző" szerepben megtestesíti mindazt, amit egy régészeti tárgy magában hordoz (hiteles történeti forrás - kifinomult művészi érzékre valló formai szépség, amely ma is hat).

ÚJKŐKORI TELEP

(Kr. e. 4000-3500)

Polgár határában a Csőszhalomnak nevezett dombon 1957-59-ben végeztek először ásatást. Az akkor itt talált jellegzetes leletegyüttes alapján névadóvá lépett elő a halom a régészeti szakirodalomban: a késő neolit-kor (újkőkor) földművelő népességének emlékanyagát a Felső-Tisza mentén, főbb lelőhelyei után tisza-herpály-csőszhalmi kultúrának nevezték el. Ennek az időszaknak jellegzetes marad­ványai azok a halmok, amelyeket arab szóval „tellek"-nek nevezünk. Folyóvizek mellett, sűrűn egymás mellé épített házakban lakva, több nemzedéken át itt élt emberek hulladékaikból, majd legtöbbször tűzvész következtében elpusztult háza­ikból olyan omladékrétegeket hagytak reánk, amelyeknek rétegtana az utókor számára a legjobb időrendi forrás. Ilyen újkőkori réteges teli-telep a Csőszhalom is. Itt 1989-ben újabb nagyszabású ásatás kezdődött. A feltárások előtt, illetve mellett, többféle előzetes felmérést végeztek, kihasználva a modern technika adta lehetőségeket. A színes légifotó felülnézetből jól mutatja azt a kör alakú elszíne­ződést, amely mint sáncárok körülvette a hajdani települést. A magnetométeres mérések alapján készült szintén felülnézeti térkép pedig azt a meglepő tényt mutatja, hogy a telepet nem egy, hanem ötszörös körárok-rendszer vette körül, feltételezhetően rituális céllal. Ezenkívül a szondázó fúrások eredményei alapján számítógéppel sikerült a halom mai felszíne alá térben kiszerkeszteni azt a valamikori ősfelszínt, amelyre az első emberek rátelepültek.

A vitrinben látható tárgyak 6000 évvel ezelőtt itt élt emberek életének sokszí­nűségét mutatják be. A telep egész területén nagy számban előforduló állatcsontok a vadászatra (szarvas, őstulok) és a háziasított állatok tartására (juh, kecske, szarvasmarha) utalnak. Az őrlőkövek a gabonatermesztés, a változatos formájú kövekből és állatcsontokból készült eszközkészletek a feldolgozó háziipar meglé­tét bizonyítják. A tűzvészeknél leégett házak építéstechnikáját figyelhetjük meg a különféle formájú fa- és nádszerkezetes agyagtapasztás (patics) darabjain. A nagy számban előkerülő kézi készítésű égetett agyagedények a fazekasmesterség alapos ismeretét, a piros és fehér színű festett geometrikus mintákkal díszített edények pedig az akkor élt emberek kifejlett szépérzékét bizonyítják.

Hitvilágukból a termékenységhez kapcsolódó kultuszok meglétére utalnak az agyagból készült kisállatszobrok, és a geometrikus felépítésű emberalakot ábrázo­ló agyagszobor töredékek.

 RÉZKORI TEMETŐ

(Kr. e. 3500-2700)

Polgár határában a Basatanya mellett 1950-54. között 156 sírból álló temetőt tártak fel, amely­ről a teljes elemzését és feldolgozását tartalmazó monográfia 1963-ban jelent meg. A sírokban megfigyelt rítusje­lek és a mellékletek alapján a te­mető két különböző időszakra osztható: korai rézkor (Kr. e. 3500-3000) és középső rézkor (Kr. e. 3000-2700). A régészeti szakirodalomban a korai rézkon időszakot a Tisza mentén ennek a temetőnek a korai fázisa nyomán tiszapolgári kultúrának hívják. A rézkor elején jöttek létre a Kárpát-medencében az első szabályos temetők, amelyekbe döntően állattenyésztéssel foglalkozó, mozgékony életformát élő emberek, szigorúan betartott rítus szerint temették el a halottjaikat.

A Polgár-Basatanya melletti temető korai időszakába sorolt sírokat nyújtott, háton vagy oldalt és enyhén felhúzott lábakkal való halott-fektetés, valamint a nagy számban mellékelt edények közül néhány jellegzetes típus (csőtalpas tálak, hegyes bütyökkel díszített edények) különítik el a későbbi időszakhoz soroltaktól. A felhúzott lábú és karú zsugorított oldalt fektetés jellemző a középső rézkorra, és megjelenik többek közt egy új edénytípus, az ún. „teljesköcsög" a sírokba tett edények között.

Természetesen vannak olyan vonások is a temetési szokásokban, amelyek nem változnak, s vannak úgynevezett „átmeneti rítusú" sírok is, amelyekben kevered­nek a fent említett szokások. A két első vitrinben a temető korai időszakából választottunk ki két sít (21. és a 23.), míg a harmadik vitrinben a középső rézkorhoz tartozó 121. sír anyagát tettük ki a sírrajz mellé. Az „insitu" formában dobogóra elhelyezett sír is a középső rézkorból való. (109. sír.) A mellékelt különböző típusú edények kollekcióján kívül a csontból, kőből készült eszközegyüttesek az ékesítéshez tartozó rézgyűrűk, karperecek, és a hitvilágra utaló fej alá tett vaddisznó állkapocs is arra utalnak, hogy a temetők világa éppen úgy tükrözi, sőt a temettetők szándéka szerint tudatosan, az akkori élet sokszínűségét, teljességét, mint a telepek emlékanyaga.

 HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI KINCS

(Kr. e. 1200-900)

„Hajdúböszörményi kincs"-ként tartja számon a régészeti szakiro­dalom azt a késő bronzkori bronz leletegyüttest, amely 1858-ban került elő kukoricakapálás köz­ben, Hajdúböszörmény déli hatá­rában fekvő Csege-halom közelében, a Debrecen-Józsához tartozó Szentgyörgypuszta és Hajdúböszörményhez tartozó Zeleméri földrész határán.

A „kincs" állítólag 20 bronz­kardból, illetve töredékből és darabokból, 6 nagy bronzedényből és 2 bronzsisakból állt erecdetileg. Kalandos úton sok kézen megfordult, több darabja el is veszett. Jelenleg 10 db bronzkard, 1 db bronzveder, 1 db bronzcsésze 1 db bronzsisak, 2 db kétfülű bronzbogrács, valamint 4 db bronzvedérfül és 3 db bronzkard töredék Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti gyűjteményében, 5 db bronzkard pedig a debreceni Református Kollégium tulajdonában van.

A késő bronzkor idején az intenzívvé vált népmozgások következtében, az akkor élt emberek a számukra fontos arany és bronz eszközkészletüket sokszor a föld­be rejtették el. Nyilván azzal a szándékkal tették ezt, hogy mihelyt lehetségessé válik, visszatérnek még erre a helyre. Mivel ez a vágyuk sokszor nem teljesült, így ezek a leletek ott maradtak a földben. Az ilyen típusú leleteket a régészek raktárleleteknek nevezik. így kerülhetett a talajba a „Hajdúböszörményi kincs" is. A raktárleletek ellentétben a telepek és temetők összetett történeti forrásértékével, számunkra a korabeli fémművesség fejlettségéről hordoznak információkat. Ma a szakmai köztudatban meglévő kutatástörténeti jelentősége, és a leletegyüttes több darabjá­nak szembetűnő formai szépsége indokolja, hogy 9 db (5 kard, 1 bronzveder-csé­sze-sisak s az egyik kétfülű bogrács) szerepel a Nemzeti Múzeum „A magyar fölt története az őskortól a honfoglalásig" c. állandó régészeti kiállítás késő bronzkori fémművességet bemutató vitrinjében.

 HONFOGLALÓ ÉS KORA ÁRPÁD-KORI TEMETŐ ÉS FALU

(Kr. u. 895-1241)

Hajdúdorog-Temetőhegynek nevezett határrészen, már a századforduló körül útépítés közben került elő Szent István pénz és néhány csontváz. 1938-ban, tanáruk vezetésével egy cserkészcsoport ásott a dombon, ahonnan akkor került elő többek közt egy lovassír, egy csontból faragott „bagolyfejes" borvéggel, aranyozott ezüst-veretekkel és egyéb leletekkel. 1977-90. között megtörtént a temető szakszerű, teljes feltárása. Ennek köszönhetően még 616 sír került elő: ebből 10 szarmatakori, a többi szegényes mellékletű honfoglaló és kora Árpád-kori. A temetőt - a pénzes mellékletű sírok alapján meghatározva - úgy 950-1140 körűiig használhatták. A sírok nyugati-keleti vagy attól alig eltérő tájolású, hozzávetőlegesen észak-déli irányú sorokat alkotnak. Külön figyelmet érdemelnek az ettől eltérő tájolású és fektetésű sírok (a 125. fordított) keleti-nyugati, valamint a 10 szarmatakori sír észak-déli irányba vannak fektetve. Ezen kívül 2 lovassír is előkerült. A korabeli hitvilág sajátos vonásaira utalhatnak az úgynevezett rendellenesen zsugorított testhelyzetben a temető szélénél, vagy a temető árkán kívül eltemetett női sírok. A keleti rész sírjaitól 3-4 méternyire előkerült egy korabeli falutelepülés részlete is, aminek a leletanyaga a temető kései időszakával egyezik meg időrendileg. A falu feltárása még folytatódik. így a temető és település lehetséges egymáshoz tartozása különös lehetőséget ad az itt lévő történeti források értékeléséhez.

 BÖSZÖRMÉNYI FALU A KORA ÁRPÁD-KORBAN

(Kr. u. 1000-1241)

Hajdúböszörményben a dorogi út melletti téglagyár agyagnyerő gödreiből, vala­mint a város szélén fekvő házak építésekor, a vályogvető gödrökből szórvány szerűen előkerült leletek alapján nagy valószínűséggel lehetett sejteni, hogy a kora Árpád-kori Böszörmény; mohamedán vallású izmaelita falu itt terült el. Ennek részleges feltárására 1979-82. között került sor. Felszínre került 16 házhely omladékával, és számtalan házon kívüli objektum (kút, hulladékgödrök, vízelvezető és egyéb célú árkok és mélyedések, szabadtéri tűzhelyek, égetőhelyek stb.).

A házak enyhén földbevájt alapú­ak, favázas szerkezetűek voltak, egyik sarokban tapasztott falú vagy agyagpadkás, nagyjából köralakú kemencével. A teremben az 1. sz. ház feltárásáról készült alaprajzot és fotókat, a vitrinben pedig az innen kikerült gazdag leletanyagot állítottuk ki. Ez a ház leégett, és összeomolva maga alá temette azokat a tárgyakat, amelyek a földön vagy a ház falán voltak felakasztva. Tucatnyi edény (cserépbográcsok, fazekak) nagyszámú vasszerszám (fúró,olló, ládát összefogó pántok, zárak és szegecsek, ásópapucsok, sarkantyú, övcsat, stb.), valamint néhány csont és kőeszköz is került az elszenesedett romok alá. Mind történeti, mind formai szemmel nézve, kiemelkedő jelentőséggel bírnak a vasfegyverek (1 korongmarkolatú egyenes kard, 2 dárdavég, 2 vasfejsze, 1 kis balta) és egy épen megmaradt köszörűkő.

Emellett inkább az előkerülés szempontjából emelhetjük ki azt a két kis edényt (palack és egy csupor), amelyek egymás mellett kerültek elő az elszenesedett omladék alól teljesen épen, túlélve a hajdani pusztulást.